Magyarnak születtem

Beszélgetés Szabó Istvánnal

A viski Fény és Öröm Gyertyakészítő Műhely immár ötödik éve világítja be a község életét munkáival és munkájával. Az interjúban Szabó István, a műhely vezetője mesél a nem mindennapi szolgálat adta örömökről és nehézségekről, fejlődésről, összetartásról, egy családról… amivé kovácsolódtak az együtt töltött idő alatt.

• Honnan és kitől jött a műhely megalapításának a terve?

   Mi is tagjai lettünk a „Hit és Fény” csoportnak, ami gyakorlatilag 1996-ban történt, itt Kárpátalján. Král Edit jó barátunk, aki eljött Kárpátaljára, mint budapesti gyógypedagógus, így ő lett Kárpátalján a Hit és Fény megalapítója. Mi is bekerültünk ebbe a csoportba, ami arról szólt, hogy egész évben havonta egyszer találkozott ez a néhány család, aki érintett volt. Nyilvánvaló, hogy sérült gyerekek, és sérült emberek vannak ezekben a családokban, és ez kicsikét könnyebbé tette az életünket, hogy ki-ki elmesélhette a gondját, esetleg praktikákról esett szó, és hasznos tanácsokkal szolgálhattunk egymásnak. Ez folytatódott addig, míg Gábor fiam nem került el a Debreceni Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézetbe, szintén az Edit közbenjárásával. Az évek teltek mi szorgalmasan jártunk, hoztuk haza az ünnepekre és láttuk, hogy fejlődés van. Tizenkét évet tanult ott összesen, és közeledett a befejezés, a mi lesz tovább kérdése?!

   A Král Edit mondogatta folyton, hogy kellene létrehozni valamilyen foglalkoztató műhelyt azok részére, akik a Hit és Fényben az ismerőseink, és a barátaink voltak. Gábor fiamat szövésre oktatták a debreceni iskolában. Hát mi ebben gondolkoztunk. Meg is volt szervezve, hogy kapunk segítséget egy speciális szövőszékre, és akkor elgondoltuk, hogy két-három sérülttel meg is tudjuk indítani. Akkorra ez a lakás felszabadult. Ez a szüleim háza, mindketten elhaláloztak, így úgy gondoltuk, hogy akkor tudunk egy kis műhelyet itt létesíteni. De úgy látszik ez részünkről csak emberi bölcsesség volt, mert Isten másképp tervezte ezeket a dolgokat.

• Miben történt változás?

  Egy másik ismerősünk, szintén a Hit és Fényen keresztül, azzal a kérdéssel hívott fel, hogy került egy gyertyakészítésre alkalmas felszerelés, és nem-e vállalnánk el. Persze visszakoztunk. Nem is foglalkoztunk ilyesmivel, majd esetleg később, meg hát ilyen kifogások születtek. Végül addig győzködött azzal, hogy ennek most van itt az ideje, hogy azt mondtam, akkor próbáljuk meg. A beszélgetés után való héten meg is érkezett a felszerelés, némi alapanyaggal. Tudni kell, hogy ez a felszerelés a cseh Znojmo Karitász ajándéka, ami három évvel ezelőtt itt volt Kárpátalján, Ungváron. Ott is akarták ezt a foglalkozást elindítani, de valahogy nem jött össze, és a felszerelés azóta ott állt. Majd a Znojmoi Karitász felkérte a Munkácsi Szent Márton Karitászt, hogy próbálja ezt valahogy itt Kárpátalján beindítani. És így került a felkérés hozzánk. Miután elhozták a felszerelést, eljött a cseh Znojmo Karitász vezetője, és a felesége, akik már több tíz éve csinálták ezt a foglalkozást Znojmon, egy hétig itt laktak nálunk és megtanítottak engem minden alapfogásra, ami a gyertyakészítéshez szükséges.

  Megpróbáltuk összehajtani ezeket a csoportokat. Král Edit, aki mindig jelen van az életünkben segítségével, hasznos tanácsaival, azt javasolta, hogy ezeket a csoportokat a Hit és Fényeses sérültek köreiből próbáljuk összeállítani, ami így is történt. Úgyhogy 2010-ben megalapítottuk hivatalosan is ezt a gyertyaműhelyt. Ahogy ez megalakult, azt tudom mondani, hogy ugyanolyan lendülettel és szeretettel járnak ide ezek a foglalkoztatottak a mai napig.

• Hány fő vesz részt a foglalkozásokon?

  Nagyjából mindig tizenöt-tizenhat fő, ez három csoport: van egy viski csoport, egy técsői-szlatinai, és egy huszti csoport. Ezek így a hét három napján hétfő, kedd, és szerdai napokon szoktak eljönni. A técső-sztalinai csoport busszal jár be, ahogyan a husztiak is szintén. A viskieket én szoktam (van itt egy régi autónak, amit az egyik atyánkfia felajánlott a gyertyaműhely szolgálataira, a viski gyerekeket azzal hozom ide, amikor működik …)

• Miként zajlik egy foglalkozás menete?

  Kilenc órától foglalkozunk négy óra hosszát. Ebből a teremből indulunk egy közös imádsággal, ahol két nyelven imádkozunk, magyarul és ukránul. Utána ilyen játékos formában vonatozunk egyet abba a helységbe, ahol történik a gyertyaöntés. Délben leülünk, és mindenki meg van vendégelve egy szendviccsel, egy kis sós ropi, keksz, tea. Aztán vannak kiemeltebb vendéglátások, amikor valakinek névnapja, vagy születésnapja van. Ez szintén nagy öröm a közösségben.

• Pista bácsin kívül még ki az, aki részt vesz a „tanításukban”?

  Segítőkkel tudjuk ezeket megvalósítani, mert szinte majdnem minden sérült igényli, hogy legyen mellette egy segítő. De nem tudunk annyit alkalmazni. Az egyik segítő a feleségem Szabó Erzsébet, a másik segítő hölgy, itt lakik a szomszédban. Neki van szintén egy sérült fogyatékos bátyja. A harmadik segítőnk pedig az egyik szlatinai kislány mamája. A képességei révén, mert olyan ügyes a keze, meg a fantáziája, hogy felavattam segítőnek.

• Milyen a csoportok légköre?

  Abszolút közösségi, családias a légkör alakult ki. Közelebb hozza őket is. Vagy képzeld el azt a közelséget, hogy pl. Danika engem apukának szólít, és Erzsikémet anyukának. Egy ilyen bensőséges kapcsolat alakul ki köztünk és köztük. A közösségi alkalmak, az egymáshoz való szeretet is felső szintre emelhető azáltal, hogy együtt vagyunk.

• Mennyivel nehezebb illetve nehezebb-e egy fogyatékkal élővel való munkálkodás?

  Elsősorban arról szól, hogy meg kell ismerni. El kell telni heteknek, és odafigyelni, még arra is hogy honnan fúj a szél. Ezt azért mondom, mert az időjárás nagy hatással van rájuk. Ingerlékenyebbek, kevesebbet tudja saját magát lekötni, nem tudja azt elvégezni azt, amit más alkalommal, örömmel tesz.

• Miben segítette elő a fejlődésüket a gyertyaöntés?

  Ezt egy szakember kellene, hogy megállapítsa, de amit egyedül látok, hogy a motorika erősen fejleszthető. Elsősorban nem koncentráltan tud fogni az ujjaival, ha fog is akkor is csak két újjal, és vannak bizonyos dolgok amire nem képes. Ez a kis tevékenység, amit velük együtt művelünk, nagyon fejleszti ezt a részét. Aztán mégiscsak valahol kifejlődik a kötelességtudat - nem is tudom, hogy helyes-e a kifejezés. Az, hogy most előttem adva van ez a forma, és azt mondom, hogy na gyerekek a kanócokat fogjuk, akkor tudja, hogy neki ezt meg kell csinálni.  Egy olyan életforma, hogy vannak dolgok, amiket nekem meg kell tenni.

• Mi történik az elkészített művekkel?

  Inkább a nagyobb hányadát a papok elviszik, főleg nagyobb ünnepek előtt. A rahói lelkész, vagy Rácz István atya. Munkácson van egy könyves üzlet és ott is szoktak értékesíteni a mi gyertyáinkból. Gyakorlatilag, aki tőlünk vásárol, az támogat is minket. Mi nem tudunk azért úgy működni, mint egy profi cég, ezzel a csapattal, lévén, hogy a foglalkoztatás a fő cél, nem tudunk nagyobb tételbe gyártani. Ezekből, amit értékesíteni tudunk, az elmegy.

• Ezt az összeget visszafordítják a műhelyre?

  Persze. A műhely fenntartása az elég tetemes. A villamos energia, a fűtés, az utaztatási költségek, a szeretetvendégségre való kiadások…

• Mennyire hozott ez változást az ön, és családja életében?

  Teljes részben lefoglal bennünket, mert az hogy három nap a foglalkozási idő, de különösen ünnepek előtt a műhelyt elő kell készíteni: felmelegíteni parafinos kemencéket, a formákat kitisztítani, ahhoz hogy beinduljon a foglalkozás. Tehát egy nappal hamarabb el kell indítani itt a teszem-veszem dolgokat, ugyanúgy a foglalkozás utáni nap szintén arra megy, hogy helyre rakjuk a dolgokat. Tehát nem sok híján lehet mondani, hogy az egész hét rá szokott menni erre a foglalkozási időszakra. De valahogy kialakult bennünk, egy olyan érzés, hogy ha nem jövünk ide, akkor valami hiányérzetünk van. Nagyon sok boldogság és öröm jár ezzel. Az mikor a sérült gyerek alig-alig tudja mozgatni a kezét, de egy kis színes parafin kockát betesz a formába, és ezt már mutatja is neked, hogy ő berakta. Az ő örömük a mi örömünk is egyben.

Készítette: Elek Nikoletta