HTML

Magyarnak születtem

Magyarnak lenni, és magyarnak maradni, nehéz időben....azért, hogy Kárpátalja ne vesszen a feledés homályába!

Friss topikok

Címkék

2015.03.07. 21:17 Kárpátka

Ahol a szólásszabadságot is büntetik

      

     Összeomlott a hrivnya. Az életszínvonal lassan a létminimum alá csökken, és alig üti meg a 10 ezer forintot egy havi otthoni nyugdíj… Aki pedig nyíltan panaszkodni mer, az börtönbüntetést is kaphat. Így szomorúan kell tudomást venni róla, hogy az ember a 21. században sem tanult az ősei hibáiból…

    Immár majd másfél éve beépült a köztudatba az „ukrajnai helyzet” az „ukrán válság” fogalma. Lehet, már sokan nem emlékeznek arra sem, hogy a napjainkig tartó politikai és háborús helyzethez az vezetett, hogy Ukrajnának csatlakozási szándékai voltak az Európai Unióhoz, ami nyilván Oroszországnak nem volt érdeke. Azóta már elveszített területek, gyarapodó oroszbarát szakadárok, és számtalan civil, és katonai áldozatok emlékeztetnek arra, hogy hová jutottunk. Mintha hatvan év múlva a történelem másképp, de kicsit mégis megismételte volna önmagát, és újabb „világvezetők” ültek össze, ahol érvénybe soha nem lépő tűzszünetet kötöttek meg.

   És mit érzékel ebből a politikai, vagy napjainkig tartó hidegháborús káoszból egy civil?

   Azt, hogy ma-holnap becsöngetnek hozzá, akár éjjel is és átadják a behívót, ami katonai szolgálatra kötelez a haza védelméért minden 18-60 év közötti férfit. Azt, hogy hátra kell hagynia a családját, a munkáját – ha van, és az otthonát annak reményében, hogy majd ő a saját lábán térhet vissza oda.

  Haza? Már itt túloztam. Hazának lehet-e nevezni azt az országot, aminek rabigáját húzzuk évtizedek óta, és ami az ott élő maroknyi magyarság jobb létét sosem szorgalmazta? Nos, ezt mindenkinek a saját döntésére bízom.

    Leginkább a két ország között ingázók érthetik meg, hogy mit is jelent az, hogy 80 hrivnyáért ebédeltem. Átszámolgatni a forintot hrivnyára pedig nem célszerű, mert óráról-órára változik (néhol a bankok már ki sem írják a változást, mert alig győzik követni), és azonnal elmegy az étvágy. Vagy mikor azt hallani a szülőktől és otthoni barátoktól, hogy a minimálbéren 42 liter benzin vehető, a gázt és a villanyt világpiaci árakra emelik, és a kenyér ára háromszorosára nőtt, vagy hogy az alapvető élelmiszerek beszerzése is gondot jelent, akkor szorul össze az ember szíve - éljen a világ bármelyik részén ,és akkor érti meg igazán talán már a gyermek is, hogy nagy baj van…

      A kárpátaljai magyarság meghatározó képviselői egyet értettek abban, hogy a három napos munkatáborba való elhurcolás óta, most van a legnagyobb krízis a térségben. Ez az a része a háborús helyzetnek, vagy nevezzük háborúnak, amiről a történelemkönyvek nem számolnak be, ellenben a politikai, hadászati, és statisztikai adatokkal nem szűkölködnek. A legéletszagúbb történet, aminek mi is a részesei vagyunk, azzal a szomorú ténnyel, hogy nem tehetünk ellene semmit, még a politikai játszmákat nem fejezik be a nagyok. Addig retteghet egyetlen zsarnok uralmától és aktuális kedélyállapotától a szabad Ukrajna, és talán fél Európa.

     Szabad? Ugyan. Szó sincs erről. Az 1991 augusztusa óta érvényben lévő ukrán függetlenség olyan törékeny két évtizedét élte meg, hogy alig hitték el, hogy létezik.  Ez idő alatt, az orosz nagy testvér, mint egy láthatatlan kéz irányította a kicsit, és vétózta meg döntéseit, ha számára nem volt kedvező az.

    És maradhat a találgatás: hogy vajon taktikai lépésből nem foglalta el még Ukrajnát Oroszország, mert a teljes összeroppanására vár, vagy ténylegesen tart a Nyugattól, és egy világháború kirobbanásától esetleges támadása esetén? Vagy az orosznak nincs is ártó szándéka és rendet akar teremteni ott, ahová beteszi a lábát, és itt elég, ha a magyar ember csak Magyarország ’45-ös felszabaDÚLÁSára gondol…

   Valamint mit ért meg ebből egy jogait ismerő?

    Azt, hogy ha három évre nem akarja a szabadságát elveszíteni vagy épp fél évre börtönbe vonulni, akkor jobb, ha elfogadja a szájkosarat és bólogató Jánosként szépen végignézi a „hazája” leépülését, és az egyetlen olyan dolgot, ami az egész történetben igaz is, kénytelen csöndben elhallgatni.

Írta: Elek Nikoletta

szolasszabadsag.jpg

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://karpataljarol.blog.hu/api/trackback/id/tr67249259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása